Danó Roland

Nem történnek véletlenek az életben
Danó Roland portré

Amikor megjelent a Roma Orvosképzésről írott cikkem, vittem egy-egy példányt a programban résztvevő hallgatóknak. Igazi mély szimpátiával írtam azt, és a segíteni akarás szándékával. Mégis első interjú alanyom döbbentett rá arra, amit pedig régen tudok, hogy egy projekten belül sem szabad pongyolán általánosítani, ha emberekről szólunk. Mert egy közös célon belül is mindenki egy külön csoda, és minden ember szentség! A célok közösek, de a körülmények mindenkor egyéniek és különböznek. A többi puszta sztereotípia.

A Nyíregyházi Főiskolán már diplomát szerzett fiatalember éles szemmel észlelte és el is mondta véleményét: – A cikkben leírtakról csak azt szeretném jelezni, hogy egy-egy személyes dolog nem feltétlen vonatkozik a csoport összes tagjára. Nevezetesen az, hogy első nap éhesek voltak….!
Igaz. Ő viszont a tanulásért minden héten nyolcszáz kilométert vonatozik, és már csütörtökön ide kell érkeznie, mert Milotáról nincsen máskor vonat, s ez is hihetetlen áldozat. De egész lényéből az sugárzik, amit szerető, szorgalmas és összetartó családjából hozott, hogy nincs számra lehetetlen.

– Danó Roland vagyok, a Roma Orvosképzés egyik résztvevője – mutatkozik be a magas barna fiú. – Várom a kérdéseid.

– Ezúttal nem csak szabályos kérdéseket szeretnék feltenni. Kérlek, mesélj magadról. Minden véleményed, ötleted, történeted érdekel! Mi az, amit fontosnak tartasz elmondani önmagadról, családodról és a céljaidról?

– Örülök a lehetőségnek, hogy kifejthetem a nyilvánosság előtt terveimet és célomat, hogy tiszta és világos legyen mindenki számára erőm és energiám titka. Elsőként szeretném leszögezni, hogy a kérdésekre adott válaszok és a tapasztalatok, élmények, szemlélet nem a csoport közös válasza, hanem egyedül az enyém!
Kezdetben szeretnék mesélni a családomról, a szüleimről, nagyszüleimről, testvéreimről. Édesanyám Sebők Annamária 15 évesen, édesapám Danó József 16 évesen döntött úgy, hogy édesanyám szülei beleegyezése nélkül összeköltöznek. Édesapám szülei abban az időben a rengeteg szorgalmuknak, a gyermekeik iránt érzett felelősségtudatnak és a biztos munkahelyeknek köszönhetően képesek voltak egy, a mai napig átlag feletti három szobás házat építeni, amibe a fiatal pár be is költözött. Ennek örömére egy évre rá megszületett a család szeme fénye: én.
Fiatal szüleim gyorsaságának köszönhetően a rokonok közt mindenki kisfia voltam, hiszen nekik annyi dolguk volt még a gyereknevelés mellett! Természetesen kisgyerekként nagyon élveztem az odaadó figyelmet, ami mind a mai napig tart. Ma is az egész családom drukkol és ahogy tud segít, hogy céljaimat elérjem. Nagyszüleimmel töltöttem a legtöbb időmet óvodás koromig. Négy éves voltam mikor megszületett Gina húgom mindenki örömére. Az idő múlásával szüleim viszonya megromlott és tíz éves koromban szétvált a család. Én édesapámmal, Gina édesanyámmal maradt. Ez az az esemény az életemben, ami nagyon rosszul és szomorúan hangzik, de a lehető legnagyobb tanulságot vontam le belőle, ami ráébresztett arra, hogy nem történnek véletlenek az életben. Ma már tudom, hogy ha akkor nem úgy ahogy, akkor nem itt most így!

– Ez a filozófiád rendkívül bölcs életszemléletre vall! Úgy tudom, vannak unokatestvéreid is, és még születtek testvéreid, nem Gina az egyetlen húgod. Hogyan tapasztalod, őket is tanulásra inspirálod a példáddal?

– Édesapámnak új kapcsolatában még egy lánya és fia született: Kinga, aki nyolc éves és a most három éves Erik. Édesanyámnak több kapcsolata után, jelenlegi párjától született meg a most három éves Dzsenifer húgom. Gina testvérem általános iskolai tanulmányi befejeztével hozzánk költözött és a közeli városban folytatta középiskolai tanulmányait, aminek azóta vége, hiszen május 13-án pénteken írta a KGT írásbeli érettségit. Felsőfokú tanulmányait az Nyíregyházi Főiskola GTFK Gazdasági Menedzser szakán folytatja. Kinga húgom is nagyon ügyes és kitűnő eredményekkel végzi a munkáját az általános iskolában. Unokatestvéreim között is többen szakközépiskolába, gimnáziumba, szakmunkásképzőbe járnak, és terveik alapján rendőrré, jogásszá meg bizonyára kiváló szakemberekké válnak. Személyes meggyőződésem, hogy az általam kitaposott út nagy segítség a számukra is. Emellett nagyon büszke vagyok arra, hogy a most tizedikes unokaöcsém példaképe vagyok!

– Mivel foglalkoznak a szüleid, és mit szólnak a terveidhez? Mennyire támogatnak, vagy riasztanak el a választott orvosi pálya hallatán?

– Az egész család a mezőgazdasági termelésből tartja fent magát. Legfőként szezonális termelésből. Terveim közt szerepel, hogy a Nyíregyházi Főiskolán tanultak alapján ezt a megélhetési formát egy új és magasabb színvonalra helyezzem. Minden tervemben támogat a családom, soha nem riasztanak el semmitől, ami előre visz az életben.

– Hogyan találtál rá erre a képzésre? Valaki felhívta a figyelmedet, vagy saját magad kerested a lehetőséget?

– A képzésről a Roma Szakkollégiumi találkozó után, Kamarás István igazgató úr által továbbított Hoffer József atya üzenetéből értesültem. Titkon mélyen reménykedtem benne, hogy a mindenható Isten ad majd egy nagy lehetőséget, hogy minden álmomat valóra tudjam váltani. Tudtam, mert bíztam benne, hogy akit a jó szándék, a becsület, a tisztesség, a jóindulat, a segítőkészség vezérel azt az Isten segíti. Nincs ember, nincs feladat, akadály amitől meghátrálnék. Egy dologtól tartottam és tartok: az az Isten haragja, csak azt ne érdemeljem ki! Nincs számomra lehetetlen!

– Miért vonz az orvosi hivatás, van már elképzelésed, hogy a pálya melyik ágára szeretnél majd szakosodni? Hogyan képzeled el a pályád azután, hogy elvégezted az orvosegyetemet? Mik a terveid?

– Az egyetem után nagyon szeretnék visszamenni a családomhoz a falumba, Milotára, és ott dolgozni mint házi körzeti orvos. Megpróbálni mindenkinek az egészségi állapotán javítani, gyógyítani és emellett lelki sebeiket, gondolkozásukat, táplálkozásukat, életmódjukat javítani. Gyermekeket ösztönözni, tehetségeket felfedezni, fontossági sorrendet felállítani a családokon belül. Tisztességre, becsületre, munkára ösztönözni a cigányságot.

– Milyennek találod ezt a képzést, hogyan érzed magad benne? Van valami, amit különösen nehéz a program ideje alatt véghezvinned a célod érdekében?

– Ez a képzés számomra kitűnő! Az oktatás színvonala nagyon magas, a koordinátorok, az előadók a tanárok, professzor urak nagyon szimpatikusak, közvetlenek. Egyetlen gondom az, hogy közel 800 kilométert kell utaznom oda-vissza, ami rengetek energiát vesz el. Másrészt nekem gondoskodnom kell a hétköznapokon rajtam kívül a barátnőmről is, aki szintén tanul. Ketten próbáljuk kialakítani azt a harmóniát, ami a fejlődéshez, a továbblépéshez, és a fennmaradáshoz szükségeltetik. Nagy segítség számomra az ő hozzáállása és segítsége.

– Mit tapasztalsz, hogyan viszonyulnak az ismerősök, barátok, ha elmondod, hogy orvos leszel?

– A környezetemben már nagyon sokan tudják a tervemet és szinte mindenki pozitívan áll a dologhoz, hisznek bennem és biztatnak.

– Mi az, amire nagyon vágysz? Mik az álmaid, vágyaid?

– Nagyon várom az egyetemi környezetet, szeretném az időmet azzal tölteni, hogy új dolgokkal ismerkedem. Hosszútávú terveim közé a saját szakmai előmenetelem mellett a családom unokatestvéreim és az egész cigányság életkörülményeinek javítása a cél.

– Mi az, ami elkeserít a hétköznapokban, milyen dolgokon változtatnál a társadalomban, ha rajtad múlna?

– A tehetséges cigánygyerek igazából nagyon ritkán tud kiteljesedni. Meggyőződésem, hogy Magyarország gazdasági helyzetét a cigányság tudná helyreállítani. A telepek, a sorok, a cigány közösségek összetartása és egymás iránti segítőkészsége hiányzik a társadalomból! A tehetségek meg elvesznek, mert nem tisztelik a cigánygyereket, szégyelli a többségi társadalom, ha jobb a cigány – mindössze csak azért, mert cigány.
Egyértelműen az lenne a megoldás, hogy mindkét oldalról meg kell nézni a dolgokat, és a közös problémát kompromisszummal kell megoldani. De ami nélkül nem lesz soha megoldás, az a szemléletváltás!

Urbán Beatrice – Danó Roland