Kalányos Richárd

Jobb és könnyebb idők várnak a társadalomra
Kalányos Richárd portré

A roma orvosképző program első csoportjának hallgatója, Kalányos Richárd. Nevető szemű barna fiú, érdeklődő, vidám, tele jóízű humorral, de a lényegi dolgokban nem ismer tréfát, halálosan komolyan veszi a kötelességet és az életet. Sebésznek készül, de mellette és főleg olyan széles látókörű orvosnak, aki pácienseinek életmód tanácsokat és útmutatást is tud adni a hétköznapok jobb megéléséhez. Egész lényéből sugárzik a szerető, gondoskodó családban felnőtt ember magabiztossága, hite, empátiája. Már most ápolóként dolgozik

Fontosnak tartom elmondani, – szögezi le elöljáróban Ricsi, –  hogy aki olvassa ezeket a sorokat, az ne érezze úgy, hogy ez, ami velünk történik, valami igazságtalan előny. Mert ha sikerül és orvos lehetek, akkor vissza fogom hálálni a társadalomnak valamilyen módon, ahogy biztosan a csoportomban tanuló másik 9 ember is ezt teszi majd.

– Nem csak szabályos kérdéseket szeretnék feltenni neked, hanem kérlek, hogy mesélj magadról, az életedről. Minden véleményed, ötleted, történeted érdekel! Mi az, amit fontosnak tartasz elmondani önmagadról és a családodról?

– Először is nagyon fontosnak érzem elmondani: amellett, hogy orvos akarok lenni, nincs olyan dolog a világon, amit jobban akarnék annál, hogy minden cigány bátran merje vállalni azt, hogy ő nem csak magyar, hanem cigány is. Ez nem gátolja azt, hogy álmaink valóra váljanak.

– A szüleid mivel foglalkoznak és mit szólnak a terveidhez? Mennyire támogatnak
vagy riasztanak el a választott orvosi pálya hallatán?

– Szüleimről annyit kell tudni, hogy ők nem sokat jártak iskolába. Édesanyám a nyolc általánost fejezte be, nevelő apám pedig négy általánost végzett. Édesanyám és nevelő apám egy kis faluban élnek. Anyám közmunkát végez, nevelő apám rokkant nyugdíjas, mert sajnos szív problémái vannak. Sajnos ők nem sokat tudnak segíteni anyagilag nekem, mert nem kapnak sok pénzt, de sokkal több segítséget adtak mint, azt ők gondolnák. Ahogy ők felneveltek az annyi pluszt adott nekem, ami többet ér, mint az összes pénz a világon. Büszke vagyok rájuk és örülök, hogy ők a szüleim. Ha választhattam volna, akkor is őket választanám.

– Vannak-e testvéreid, hányan vagytok, és őket is tanulásra inspirálod-e a példáddal?

– Két testvérem van: egy húgom és egy öcsém. A húgom négy éves óvodás és nagyon kis okos, de még pici. Remélem, majd sokat segít az előmenetelében az, hogy én bármikor segíthetek neki bármiben a tanulás terén. Az öcsém 19 éves és jelenleg nem tudja eldönteni, hogy mit csináljon. Az egészségügyben tanult, mint ápoló, de most már nem tudja mit csináljon. De biztos, hogy a végén jó döntést fog hozni. Ezek mellett fontosnak tartom megemlíteni Horváth Babara nevét, aki úgy kapcsolódik a családomhoz, hogy jelenleg velem él: ő a barátnőm. Így együtt, a családom, a barátnőm segítenek nekem és támogatnak abban, hogy orvos legyek. Úgy gondolom ez a háttér annyi erőt ad, hogy képes leszek végig csinálni az egyetemet. Nem elriasztanak, hanem inkább bátorítanak engem, mindig azt mondják az én döntésem az orvosi pálya és ők támogatnak ebben is.

– Hogyan találtál rá erre a képzésre? Valaki felhívta a figyelmedet, vagy saját magad kerested a lehetőséget?

– A képzés híre úgy jutott el hozzám, hogy dr. Rosivall László küldött nekem egy mailt, hogy roma orvos képzés indul.

– Miért akarsz orvos lenni? Miért vonz az orvosi hivatás, és van már elképzelésed, hogy a pálya melyik ágára szeretnél majd szakosodni, és miért éppen arra?

– Arra a kérdésre, hogy miért akarok orvos lenni –  arra nehéz válaszolni. Amikor hét éves voltam a papám meghalt és nem mondom, hogy teljesen az orvosok hibája volt, de egy kicsit az övék is. Talán elfoglaltságuk miatt, talán egyszerű közönyből, vagy talán mert nem kaptak pénzt, nem tudom – de nem foglalkoztak eléggé a papámmal. Ez mély nyomot hagyott bennem és úgy érzem, hogy tennem kell ez ellen. Ki kell köszörülnöm ezt a csorbát. Szeretnék olyan orvossá válni, akihez mindig fordulhatnak az embereknek. Nem szeretnék mást csak segíteni az embereknek, függetlenül attól, hogy az az ember magyar, cigány vagy bármilyen származású –  a lényeg az ember. Az orvosi pályán belül a sebészet érdekel. Nem tudom miért, de ez a szak nagyon megtetszett, és szeretem a kihívásokat. A sebészet az nagy kihívás.

– Hogyan képzeled el a pályád azután, hogy elvégezted az orvosegyetemet? Mik a terveid?

– Ha az orvosi egyetemet elvégzem az biztos, hogy minden erőmmel a betegek gyógyítására koncentrálok és szeretném, ha minél több fiatal cigány diák követné a példámat. Ezért biztos, hogy visszamennék a kis falumba ahol eddig éltem és mindenkinek segítenék, akinek az a vágya, hogy tovább tanuljon. Ezek mellett szeretnék majd változtatni a kis falukban élő cigány emberek egészségi állapotán. Az a tervem, hogy felvilágosítom őket azokról a dolgokról, amik nem egészségesek és különböző vizsgálatokkal segítenék, amiket nem biztos, hogy egy házi orvos el tud végezni.

– Milyennek találod ezt a képzést, hogyan érzed magad ebben a képzésben, és miket tartanál még szükségesnek belevenni a programba?

– A jelenlegi roma orvos képző program szerintem egy nagyon jó esély arra, hogy a fiatal tehetséges diákok, – mint a most részt vevő kilenc diák és én – felvételt nyerhessenek az orvosi egyetemre és ezzel képviseljék a cigány társadalmat az értelmiségiek között. A program maga nagyon jó különösen, hogy nem csak a szalmai órák vannak, hanem számos olyan kulturális program is, aminek nincs köze az orvosi szakmához, de kitágítja számunkra a művelt világot. Ez azért fontos, mert szerintem nem jó ha egy ember csak a saját munkájához tud hozzá szólni. Az az előnyös, ha mindenhez hozzá tud szólni és informált a világ dolgairól. Amit én még hozzá tennék, – mert változtatni nem kell –  hogy beszélnék a diákoknak a cigány kultúráról, a nyelvről és a cigány történelemről is, mert néha maguk a cigány fiatalok sem tudják mi az ő múltjuk.

– Mit tapasztalsz a hétköznapjaidban, hogyan viszonyulnak az ismerősök, barátok és rokonok, ha elmondod, hogy orvos leszel? Miket mondanak?

– Azt tudni kell, hogy az én ismerőseim nagyon vegyesek – a magyartól az amerikain keresztül a cigány barátaimig sokan vannak, és én nagyon büszke vagyok rájuk. Amikor megtudták, hogy én orvos akarok lenni mindnyájan büszkék voltak rám. Támogattak, mindenhol rólam beszéltek, imádkoztak értem, hogy sikerüljön végig vinnem azt, amit elkezdtem, és a mai napig hisznek bennem. Én őket tényleg igaz barátnak tartom, és bármikor számíthatok rájuk.

– Mi az, amire nagyon vágysz? Mik az álmaid, vágyaid?

– Az én álmom az, hogy orvos lehessek és segíthessek a beteg embereknek és lehessen nagyon boldog életem. Szeretném, ha a cigány társadalomból még nagyon sokan kiemelkednének, eltörlődne a cigány-magyar ellentét és békében élhetnénk együtt. Ezek lehet, hogy nagy álmok, de én hiszem, hogy a jó Isten segítségével valóra válhatnak.

– Mi keserít el a hétköznapokban?

– Arra a kérdésre, hogy mi keserít el, inkább úgy válaszolnék, hogy mi ad erőt nekem, mi az ami még jobban ösztönöz arra, hogy orvos legyek. Ez pedig nem más, mint az emberek reakciója arra, amikor kérdezgetek tőlük vagy segítek nekik, mert a negatív visszajelzés az megerősít, a pozitív pedig érezteti velem, hogy hasznos volt, amit tettem és megéri, amit csinálok.

– Mit szeretsz csinálni a szabadidődben, van valami hobbid, sportolsz valamit?

– Szeretek sportolni, focizni és néha futok is. Általában sokat sétálok a kutyánkkal és a barátnőmmel. Emellett szeretek tévézni és biciklizni.

– Kérlek meséld el, ha van legkedvesebb és legszörnyebb gyerekkori vagy eddigi élményed!

– Gyermekkori emlékem sok van, és ami a legemlékezetesebb az, amikor a barátaimmal elmentünk focizni és megnyertük a meccset azzal a góllal amit én lőttem és mindenki engem ünnepelt. Ekkor még csak 12 éves voltam, de nagyon jó nap volt. Nagyon szörnyű emlékem talán az, amikor megmondták, hogy a papám meghalt és többet nem jön haza – pedig én addig vele nőttem fel.
Bár azért lényegében mindent próbáltam úgy megélni, hogy arra gondoltam majd lesz jobb és tessék itt is van, az orvosi egyetem kapuja előtt vagyok !

– Hogyan érzed, milyen a helyzete, mi nehezebb egy tehetséges embernek attól, hogy éppen roma családba született? Milyen dolgokon változtatnál a társadalomban, ha rajtad múlna?

– Szerintem az, hogy valaki cigány családba születik az nem hátrány, mert egy cigány közösség is lehet pozitív felfogású és a társadalom hasznos tagja. Ami számít az az anyagi helyzet, hisz nem mindegy ebben a társadalomban kinek mennyi pénze van. Ha van pénze a szülőknek, akkor a gyerek mindent megkap és mindenhova eljut, de ha nincs, akkor a cigány diák elveszik, ha nem kap külső segítséget. Bár szerintem ez a probléma a magyar társadalomban is megtalálható hiszen az én környezetemben is van rá példa.
Amit változtatnék: a társadalmi felfogást a cigányokkal kapcsolatban, mégpedig, hogy a cigány társadalom igen is hasznos és tud változtatni a saját helyzetén. Ez szerintem szükséges változtatás, és ha egyszer majd bekövetkezik, akkor jobb és könnyebb idők várnak a cigány és a magyar társadalomra.
Amit még szükségesnek tartok, hogy elmondjam, az az, hogy mit kaptam eddig a programtól, ami nekem a legfontosabb.
Új barátokat szereztem, régi ismerőseimmel találkoztam, új helyeken jártam, találkozhattam az MTA elnökével és tagjaival, az orvosi egyetem professzorai jöttek, jönnek előadni.
Megismerkedtem dr. Shahrokh MirzaHosseinivel, aki elmesélte min ment keresztül, míg orvos lett belőle, ami szintén erőt adott, hogy végig csináljam a képzést. Végül, de nem utolsó sorban dr. Rosivall László, akinek már most sok mindent köszönhetek. Megkértem, hogy segítsen nekem segédápoló munkát szerezni Pécsen az egyik kórházban, azzal az indokkal, hogy én már félévet tanultam ápoló suliban. Azt mondta, hogy megnézi, mit tud tenni, és már május tizedike óta Pécsen, a II. Belgyógyászaton dolgozom, hála neki. Eddig a kórházban a betegektől és a dolgozóktól is csupa pozitív visszajelzést kaptam. Ez nagyon jó lehetőség, hogy kórházi gyakorlatot szerezzek még az orvosi egyetem előtt.
Mindezt köszönhetem már a programnak, de még a java hátra van.

Urbán Beatrice – Kalányos Richárd