Tenke Rebeka

Eljutni az Értől a Óceánig!

Tenke Rebeka portré

Tulajdonképpen, megtanultam az elmúlt években, hogy nem szabad kiadni magunkat, nem szabad kifecsegni a magánéletünket, és nem betartani a három lépést a többséggel, s csak keveseket bizalmunkba fogadni. Ezzel a stratégiával elkerülhetjük, hogy kitegyük magunkat az élcelődés céltáblájának – mondja Tenke Rebeka elgondolkozva, amikor arra kérem, hogy meséljen magáról. A szép és okos barna lány óvatos, mert védekezésre intő tapasztalatokban volt már bőven része.

Kedvenc idézetem Müller Pétertől: Barátom csak az lehet, aki a legmélyebb szinten együtt rezeg velem. Mert ez több, mint a vérségi vagy bármiféle érzelmi kapcsolat. Ez valami, olyan sejtelem mintha egy helyről jöttünk volna, s ezért a barátom számomra a világon a legismerősebb ember – idézi kedvenc szerzőjétől a bizalom és barátság számára oly fontos definícióját.
De visszatérve az interjúra, csak olyat teszek közzé, amit bárki olvashat, tudhat – szögezi le Rebi a beszélgetés előtt.

– Mi az, amit még fontosnak tartasz elmondani önmagadról és a családodról?

– Budapesten élek. A nagyszüleim neveltek fel, mert anyukám korán elvált. A mama és papa (zenész , 2008-ban meghalt) hősiesen helytállt a nevelésemben. Az igaz, elvállaltak és kitartottak mindvégig, de az is igaz,  hogy a tanulásban hátráltattak, természetesen nem direkt. Életkorukból kifolyólag őket is elérte a betegség. Papát a jó öreg Parkinson-kór , ami bénulással és leépüléssel járt és borzalmas, szüntelen megélt percekkel. Ennek következtében úgy döntöttem 16 évesen,  hogy tanulmányaimat egy nyugodtabb légkörben, környezetben folytatom tovább, a kollégium mellett döntöttem . Ezt a döntést azóta sem bántam meg, ott tanultam meg alkalmazkodni, kapcsolatokat építeni, megszeretni a színházat, kiállításokat és sok mindent amit még addig nem tapasztaltam. Nagyon szép éveket töltöttem ott. Nem érzek lelkifurdalást, hogy elköltöztem, mert minden áldott nap meglátogattam a szüleimet és a hétvégéket otthon töltöttem. Az apámmal kapcsolatban megjegyzem, két éves voltam, mikor elvált anyutól. Azóta semmit sem hallottam róla, állítólag meghalt.
Amit magamról jellemzésként tudnék írni az nem más, mint ………
Legfőképpen amennyire tudom élvezem az életet, minden lehetőséget megragadok, alapjában családcentrikus vagyok, imádom a kicsiket cseppet sem idegesítenek.  Mégis kitolom a gyerek vállalást 30 éves koromra, szeretném, ha tervezett gyerek lenne. Egy külső személyiség teszt alapján szangvinikus típus vagyok.

– Vannak-e testvéreid, hányan vagytok, és őket is tanulásra inspirálod-e a példáddal?

– Édes testvéreim nincsenek, csak féltestvéreim, apám részéről, de őket nem ismerem.Viszont unokatesóim annál inkább vannak, összesen négy. Bank(30) és Magor(27) Ausztriában születtek és azóta is ott élnek. Mindketten diplomás ápolók. Robika(16, tanuló) és József( 25, hegedű tanár) , Budapesten élnek. Az unokatestvéreimet különösen nem kell inspirálni a tanulással kapcsolatban, inkább egymást ösztönözzük, biztatjuk.

– Otthon mit szólnak a terveidhez, mennyire támogatnak vagy riasztanak el a választott orvosi pálya hallatán?

– A mama és anyu az orvosi pályán anyagilag nem tudnak támogatni. Ezért bízom a különböző pályázatokban, ösztöndíj lehetőségekben, kollégiumi elhelyezésben.

– Milyennek találod ezt a képzést, hogyan érzed magad ebben a képzésben, és miket tartanál még szükségesnek belevenni a programba?

– A program amelyen részt veszünk hétvégenként, nagyon szimpatikus, mindenre kiterjedő, és következetes, nagyon jól érzem magam a képzésben. Egyben tanulást és egyben a kulturális programok keretében kikapcsolódást is jelent. Kedvenc előadóm aki 6. alkalommal is előadást tartott Falus András, szerintem ő a leglelkesebb tanár azok közül akik eddig meglátogattak bennünket.
Különösebben a programba nem vinnék bele semmi mást, semmi sem hiányzik belőle. Dr. Rosivall László professzor és dr. Shahrokh MirzaHosseini – ő az igazgató a nemzetközi kollégiumban – globálisan átlátja a helyzetet és kerek egészet alkot. Nagyon kedvesek, rendkívül jó előadók – nem túlzok – , és nagy koponyák.

– Van már elképzelésed, hogy a pálya melyik ágára szeretnél majd szakosodni?

– Az orvosi egyetemen belül fogorvosi szakra szeretnék szakosodni. Ez a szívem vágya.
Bár megmondom őszintén a rasszizmus az országunkban intenzíven jelen van.

– Ezt érzékeled, ezért mondtad a beszélgetésünk elején, amit mondtál? Mi keserít el a hétköznapokban? Milyen dolgokon változtatnál a társadalomban, ha rajtad múlna? Sérelmek értek a közelmúltban is?

– A múlt hétvégén megnéztünk egy nagyszerű előadást a színházban és utána még pár csoporttársammal úgy döntöttünk kicsit elmegyünk táncolni, hiszen hétvége van, meleg van ……
Bevallom csalódás ért bennünket , mert két szórakozó helyre nem engedték be a velünk, lányokkal, a kísérő fiúkat. Azt mondták csupán : face -controll ! Belekötöttek a ruhájukba, bőrszínükbe, minket, csak lányokat engedtek volna be . Természetesen nem váltunk külön, nem hagytuk ott a fiúkat, körülbelül 1,5-2  óra hosszát kellett sétálnunk mire egyedül a Zöld Pardonba beengedtek minket együtt. Mondhatom, kicsit sértve érzetük magunkat.

– Hogyan érzed, milyen a helyzete, mi nehezebb egy tehetséges embernek attól, hogy éppen roma családba született?

– Szerintem, a probléma ott kezdődik hogy egyes emberekben nincs kellő szeretet ahhoz, hogy elfogadja, hogy mindannyian  Homo Sapiens vagyunk,  közösen, csak különböző ember típusra osztva , negroid , europai, mongoloid, ausztralid. De ez így szép, és természetesen genetikai szempontból előnyös a keveredés. Ami más, az nem azt jelenti hogy rossz. Hiszen mindannyian máshogy vagyunk egyformák. Nekem ez sosem okozott problémát, hiszen mindig kíváncsisággal tölt el más népcsoportok kultúrájának megismerése,  történelme,  szokásai.
Így összegezve, remélem mindannyian akik részt vesznek a programban és részt fognak venni, eljutnak az Értől a szent nagy Óceánba!

Urbán Beatrice – Tenke Rebeka