Varga Bernadett

Tiszta az út, látom a célt
Varga Bernadett portré

Azt már persze előre tudtam, hogy Varga Bernadett szinte kész diplomával és komoly, de egészen más irányú tudással vesz részt a programban. Komoly hazai és nemzetközi fórumokon képviselte már a hivatásául választott cigányügyet, mégis visszaült az iskolapadba, hogy orvosként is megvalósíthassa egyszer álmát, és egyszer majd mobil egészségügyi szűrőállomásokat hozhasson létre az ország lefedetlen fehér-foltjain. Tudom, hogy ír is, és arra kérem meséljen magáról, vágyairól.

– Annyit pontosítanék, hogy még nincs meg a diplomám, idén diplomázom Szegeden – kezdi Detti komolyan a beszélgetést. – Szeretek és szoktam is írni, de semmi komoly publikáció, csak blogolok néha a saját magam szórakoztatására. A történeteket illetően nehéz kiemelnem bármit is, mert hála Istennek sok emberrel találkoztam, sok helyen jártam és sok kellemes és kellemetlen tapasztalatot szereztem eddig. Cigányokról szóló tanulmányaim nagyon régről vannak, úgy 10 éve volt szerencsém előadásokat tartani a Szegedi Egyetemen a diákoknak, és amerikai legfelsőbb bíráknak, majd Brüsszelben az EU-s érdeklődőknek. Szívesen mesélek, csak így írásban ez rettentően sok lenne….

– Történt, ahogy történt, biztos vagyok benne, hogy minden időszerűen és nagyszerűen történt az életemben, 18 évesen önálló életet kezdtem, 20 évesen külföldre költöztem – először – és folyamatosan mentem azért, hogy megvalósítsam az álmaimat. Nagyon szívesen mesélek arról, amik történtek velem, például amikor Amerikában a fogadócsaládom az éjszaka közepén kirakott az utcára és lövésem nem volt, hogyan tovább, majd minden járatom hazafelé lekéste a csatlakozást, így több, mint 24 óra alatt értem haza. Akkor megtanultam, mit jelent Magyarország, a hazám.
Vagy amikor 11 évesen az új osztálytársaim, az első napomon fúj lecigányoztak, vagy tették meg ezt velem középiskolában, majd pedig konszolidáltabb formában az egyetemen.
Azt a sztorit is imádom, amikor kórházba kerültem hosszabb időre és rájöttem, hogy igen, én orvos leszek. Akkor még ez nagyon távoli dolognak tűnt, szinte elérhetetlennek, főként azért, mert addigra már biztos egzisztenciám volt, munka, férj és elképzelhetetlennek tűnt, hogy feladva a hivatásomat, a cigányügyet, visszaüljek az iskolapadba.
Aztán fordult a kocka, Isten újra alakított egyet az életemben. Se munka, se férj és bár paradoxonnak tűnhet, de pont ez kellett ahhoz, hogy visszatérjek az eredeti utamra, és elkezdjem ezt a mostani előkészítőt. Tiszta az út, látom a célt, és a legtöbb, amit tehetek saját népemért az az, ha jómagam is orvos leszek.

– Mi az, amit fontosnak tartasz elmondani önmagadról és a családodról?

– Magamról már nagy vonalakban meséltem, a családomról pedig azt érdemes tudni, hogy édesanyámnak nyolc általános, édesapámnak pedig szakmunkás végzettsége van, mégis mindig azt tartották a legfontosabbnak, hogy tanuljunk, legalább az érettségiig.

– Vannak-e testvéreid, hányan vagytok, és hogyan érzed, őket is tanulásra inspirálod a példáddal?

– Igen, egy idősebb fiú testvérem van. Neki érettségi, plusz OKJ-s végzettsége van. Annyiban biztosan ösztönöztem, hogy most már ő is gondolkozik azon, hogy kéne egy diploma. Az unokatestvéreim általában vett legmagasabb iskolai végzettsége szakmunkás, vagy maximum érettségi. Mindkét szülői ágról, ha minden igaz, én leszek az első diplomás a családban.

– A szüleid mivel foglalkoznak és mit szólnak a terveidhez, mennyire támogatnak vagy riasztanak el a választott orvosi pálya hallatán?

– Munkanélküliek. Két éve, amikor először felvetettem, hogy mire készülök, megriadtak az egzisztenciális kérdések miatt. De tudják, hogy amit eltökélek, azt véghez viszem és már most büszkék rám az eddigiekért. A nagymamám olyan édes, ő már most azt terjeszti a faluban, hogy az unokája orvos.

– Hogyan találtál rá erre a képzésre? Valaki felhívta a figyelmedet, vagy saját magad kerested a lehetőséget?

– Erre nem emlékszem pontosan, úgyhogy csak azt mondanám: Isten így akarta!

– Miért akarsz orvos lenni? Miért vonz az orvosi hivatás, és van már elképzelésed, hogy a pálya melyik ágára szeretnél majd szakosodni, és miért éppen arra?

– Miért? Nagyon sok oka van. Talán legegyszerűbben és legfelszínesebben azt mondanám, hogy elég volt a diszkriminációból, de nyilván ez nem ilyen egyszerű. Nekünk, cigányoknak kell belső szerveződés által alakítanunk a sorsunkat. Szükségünk van orvosokra, jogászokra, közgazdászokra, stb. ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket. A szakadék tanult és nem tanult romák között hatalmas, valahol el kell kezdenünk. A másik ok amiért orvos leszek, az az, hogy mindennél fontosabb számomra a gyógyítás. Szükségem van erre a tudásra ahhoz, hogy ezt hivatalosan űzhessem. Belgyógyász szeretnék lenni.

– Van valami olyan orvoslással kapcsolatos élményed, vagy közeledben élő orvos személyiség, akinek az embersége, empátiája hatott rád ebben a választásban?

– 2008-ban több hónapot töltöttem kórházban különböző vizsgálatok miatt. Akkor a kezelőorvosom elvarázsolt a tudásával, a személyiségével és hivatástudatával. A mai napig tartjuk a kapcsolatot és felnézek rá.

– Hogyan képzeled el a pályád azután, hogy elvégezted az orvosegyetemet? Mik a terveid?

– Nagyon nagy tervnek tűnhet egy még csak orvostanhallgatónak sem mondható valakitől, de a vágyam mobil egészségügyi állomások létrehozása. Megyénként egy-egy mobil szűrőállomás, amely járja a megye cigánytelepeit és ingyenes szűrővizsgálatokat és tájékoztatást tart az egészségügyi rendszer fontosságáról. A romák romákhoz nyitottabb szívvel fordulnak és tudjuk, hogy sok telepre ki sem megy a mentő, ha tudja, hogy cigánytelepre kell mennie….

– Milyennek találod ezt a képzést, hogyan érzed magad ebben a képzésben, és miket tartanál még szükségesnek belevenni a programba?

– Életem egyik nagy lehetőségének tartom ezt a képzést. Szerencsés vagyok, hogy beválasztottak, a szakmai előadók professzionálisan megkérdőjelezhetetlenek, tudásuk, tanítási módszereik és elhivatottságuk magáért beszél. Úgy érzem, ők is kedvelnek minket, hiszen látják, hogy tényleg meg akarjuk csinálni.

– Mit tapasztalsz a hétköznapjaidban, hogyan viszonyulnak az ismerősök, barátok és rokonok, ha elmondod, hogy orvos leszel? Miket mondanak?

– Mivel nem friss az infó a barátaim, ismerőseim számára, hogy orvos leszek, így már megszokták. Apróbb, cseprőbb egészségügyi kérdéseikkel máris hozzám fordulnak. És ők is tudják, hogy amit eltökélek, azt megvalósítom.

– Mi az, amire nagyon vágysz? Mik az álmaid, vágyaid?

– Amire a leginkább vágyom az az, hogy az elkövetkezendő 6 év nagyon gyorsan teljen el. Viccet félre téve, arra vágyom, hogy jó orvos lehessek, megkérdőjelezhetetlen szakmai tudással.

– Mi keserít el a hétköznapokban?

– Erről megint órákat lehetne beszélni. Elkeserít a média harca a negatív roma-kép megtartásáért, és az, hogy üres cigányügyi konferenciákat ülünk végig rengeteg pénzből, aminek látszata nem igazán van. Európában több tízezren dolgoznak a témában/témáért, mindenki tudja, hogy mi lenne a megoldás, de azt hiszem, valamiért a felsőbb szinteken nem érdek a romakérdés megoldása… Ezért is gondolom, hogy mi, cigányok tehetünk magunkért a legtöbbet. Az is elkeserít, hogy a romákat valamiféle állatfajnak tartják, akiket tanulmányozni kell. Minden tiszteletem azoké a nem-romáké, akik az életüket a roma kérdésre tették fel, de sajnos sokan látnak bennünk egyfajta karrier lehetőséget.

– Mit szeretsz csinálni a szabadidődben, van valami hobbid, sportolsz valamit?

– Szabadidőmben tanulok, olvasok, zenét hallgatok, sétálok, vagy csak kocsikázom. A családommal, vagy a barátaimmal vagyok, élvezem a természetet velük, vagy egyedül. Imádom az orvostudományt, a vallástudományt és az idegen nyelveket. Hobbim a nyelvtanulás és az utazás. Abból sosem elég.

– Kérlek, meséld el, ha van legkedvesebb és legszörnyűbb gyerekkori vagy eddigi élményed!

– A legszörnyűbb a már fent említett iskolás példa. A legkedvesebb etnikumomhoz tartozót kifejezetten nem tudnék említeni. Ami ettől független, az az volt, amikor a dédim csibéit kukoricával etettem 2 évesen.

– Hogyan érzed, milyen a helyzete, mi nehezebb egy tehetséges embernek attól, hogy éppen roma családba született? Milyen dolgokon változtatnál a társadalomban, ha rajtad múlna?

– Nehezebb mindenképpen. Nálunk az nem túl esélyes, hogy a gyerek 18 évesen továbbtanul és a család még 4-5 évig tudja anyagilag támogatni. A jelenlegi egyetemem költségtérítésének forrásait is én teremtettem meg. Más kérdés a hagyományok témaköre is. Nálunk, cigányoknál teljesen természetes, hogy egy velem egykorú lánynak már több gyereke is van. Kitörni a családi elvárásokból és megfelelni a nem cigány környezetben ördögi kör és iszonyatosan nehéz. Azt gondolom, az alapokon kellene változtatni. Ha rajtam múlna, bevezetném kötelezően a társadalomismeret órákat már az általános iskolákban. Azokat az órákat, amin a tanárok nem a történelemről tanítanak, hanem Magyarország kisebbségeiről és azok kultúrájáról.

Urbán Beatrice – Varga Bernadett