Barna László

Az orvosi hivatást már általános iskolában kiszemeltem magamnak

Barna László interjú

A roma orvosképző program második csoportjának hallgatója Barna László gyerekkorától orvosnak készül. Felelősen gondolkodó ember, aki magától értetődően teszi a dolgát, megtervezve mind a kötelességet, mind az életet. – Fontosnak tartom – mondja –, hogy a szociális területek mellett most már az egészségügyi területeken is egyre több roma mutatkozzon meg, hiszen így egy szorosabb kontaktust kialakítva megismertethetjük a cigányságot olyan emberekkel is, akik talán csak a médiából ismerik a romákat. Így a negatív sztereotípiákból felépített falakból legalább egy-egy téglát kirúghatunk, hogy az előbb-utóbb összeomoljon.

– Egy Békés megyei kis faluból származom: Dobozról. Három éves koromban édesapám úgy gondolta, hogy nem szeretne tovább velünk élni és a kapcsolatot sem szeretné igazán velem tartani, és ez a felállás a mai napig tart. Édesanyám újra férjhez ment, de sajnos ez a házasság se tartott sokáig, de szerencsére legalább született egy kishúgom. Ettől függetlenül úgy érzem nem éltem csonka családban, mert velünk élnek anyai nagyszüleim és mindenért kárpótoltak. A kis húgom nagyon jó tanuló, nagyon nagy tehetsége van a versíráshoz és verseléshez, egy igazi tehetségnek tartják. Jelenleg 13 éves és igazából nem tudja, hogy mihez fog kezdeni, de hosszú távú terve, hogy egyetemet vagy főiskolát végezzen.

– Szüleid mivel foglalkoznak és mit szólnak a terveidhez, mennyire támogatnak vagy riasztanak el a hosszú és nagy erőfeszítést igénylő terveidtől a választott orvosi pálya hallatán?

– Természetesen édesanyám és nagyszüleim is teljes mértékben mellettem állnak és támogatnak, amiben tudnak. Ez alatt inkább a lelki támaszt értem, mert anyagilag nem tudnak segíteni, hiszen anyukám munkanélküli, nagyszüleim nyugdíjasok, nagymamám pedig ráadásul még vak is, és így ápolásra is szorul. Ezen problémák ellenére is mindent megtettek azért, hogy jól iskolázott és magasan kvalifikált férfit faragjanak belőlem, amiért hálával és köszönettel tartozom nekik.
– Hogyan találtál rá erre a képzésre? Valaki felhívta a figyelmedet, vagy saját magad kerested a lehetőséget?

– Erről a képzésről a barátnőmtől értesültem, ahogyan a képzés több résztvevője is.
– Miért akarsz orvos lenni? Miért vonz az orvosi hivatás, és van már elképzelésed, hogy a pálya melyik ágára szeretnél majd szakosodni, és miért éppen arra?

– Az orvosi hivatást már általános iskolában kiszemeltem magamnak. Azt hiszem, annak idején a választásom azért erre a foglalkozásra esett, mert az egész gyerekkoromat végigkísérték a betegségek a nagyszüleimen, húgomon, rokonokon keresztül. A tehetetlenség, hogy nem tudtam rajtuk segíteni arra sarkallt, hogy küzdjek azért, hogy orvos lehessek és végül a tehetetlenséget felváltsa a segítségnyújtás öröme. Mindenképpen a háziorvosi szakmát választom, mert véleményem szerint a saját közösségembe visszatérve, így tudok a legtöbbet segíteni. Azt gondolom, hogy a kis közösségben élő idős embereknek, gyerekeknek, felnőtteknek, cigányoknak, nem- cigányoknak egyaránt az lehet a legnagyobb segítség az egészségük megőrzésének és betegségeik megelőzésének szempontjából, ha egy jól felkészült, empatikus, toleráns szakember foglalkozik a problémájukkal. Az emberek tapasztalataim szerint sokkal szívesebben járnak orvoshoz, ha szívélyesen fogadják őket és megbízhatónak tartják a kezelőjüket. A roma származásomra tekintettel, pedig a másik fontos érv, ami az orvosi hivatás mellé szólított az, hogy soha nem találkoztam még cigány orvossal. Fontosnak tartom, hogy a szociális területek mellett most már az egészségügyi területeken is egyre több roma mutatkozzon meg, hiszen így egy szorosabb kontaktust kialakítva megismertethetjük a cigányságot olyan emberekkel is, akik talán csak a médiából ismerik a romákat. Így a negatív sztereotípiákból felépített falakból legalább egy-egy téglát kirúghatunk, hogy az előbb-utóbb összeomoljon.
– Van valami olyan orvoslással kapcsolatos élményed, vagy közeledben élő orvos személyiség, akinek az embersége, empátiája hatott rád ebben a választásban?

– Mint már említettem az orvosi pálya kiválasztása nálam már gyerekkorban megtörtént. Sajnos, amíg ideáig eljutottam rengeteg akadályba ütköztem, amelyek elég erőteljesen szorítottak le a nyílegyenes, az úgynevezett sárgaköves útról. Ezek az akadályok mára már kezdenek elcsillapodni, de nagy lelki terhet és megterhelést okoztak nekem. A helyzetem normalizálódását és az orvoslásba vetett hitem megtartását, valamint egy fajta motivációt prof. Simon Györgynek köszönhetem, mert azzal, hogy megtisztelt bizalmával folyamatosan arra késztet, hogy viszonzásul kihozzam magamból a maximumot.
– Hogyan képzeled el a pályád azután, hogy elvégezted az orvosegyetemet? Mik
a terveid?

– Mindenképpen a szülőfalumban szeretnék tevékenykedni az egyetem után és szeretnék egy olyan orvosi rendelőt létrehozni, ahová az emberek mindenféle frusztráció, vagy kellemetlen érzés nélkül térhetnek be, ezzel is biztatva őket arra, hogy ne várjanak a végsőkig azzal, hogy időben kivizsgáltatják az apróbb betegségeiket is. A másik fontos tervem, amiért mindent meg fogok tenni az, hogy a környező iskolákban egészségügyi és szexuális felvilágosító órákat szeretnék tartani, annak érdekében, hogy felnőtt korukra teljesen beépüljön a személyiségükbe mindaz, amit ma már az orvosok próbálnak belénk sulykolni. Gondolok itt a helyes táplálkozásra, fogak védelmére, abortusz elkerülésére…stb.
– Milyennek találod ezt a képzést, hogyan érzed magad ebben a képzésben, és miket tartanál még szükségesnek belevenni a programba?

– Próbáltam összegyűjteni észrevételeimet, amit a tavalyi előkészítő programban tapasztaltam és, hogy milyen javaslataim lennének a következő előkészítő programba:

1. A Biológia és Kémia tantárgy nagyon jó alapot adott és fontosnak tartom azt, hogy ugyanaz a színvonalas oktatás és az oktatók megmaradjanak, ami és akik mint a tavalyi évben minket fejlesztettek.

2. Az Anatómia tantárgyat a legfontosabbnak tartom. Szerintem az első félévre való alapos felkészítés olyan pluszt adhat, amivel nagyon könnyedén vehetnék az első évfolyam adta akadályokat a leendő hallgatók.

3. A Fizika tantárgy oktatása, a Fizika alapjai, amely nagyon nagy segítség lenne, mert ugye az első év végén szigorlati vizsga van a tárgyból, és még elit gimnáziumból jött csoporttársaimnak is nehezen sikerült elsajátítani a megfelelő ismereteket.
– Mit tapasztalsz a hétköznapjaidban, hogyan viszonyulnak az ismerősök, barátok és rokonok, ha elmondod, hogy orvos leszel? Miket mondanak?

– Egyértelmű, hogy nagyon büszke rám mindenki, sok kitartást és szerencsét kívánnak, hiszen az még az alacsonyabban iskolázott ismerőseim számára is világos, hogy egy jó nagy fába vágtam a fejszémet.
– Mi az, amire nagyon vágysz? Mik az álmaid, vágyaid?

– Igazából azt gondolom, hogy nincsenek nagyratörő vágyaim, nem szeretnék milliárdos lenni, nem szeretnék sportautót, egész egyszerűen szeretnék egy orvosi diplomát, egy jó állást és egy boldog családot.
– Mi keserít el a hétköznapokban?

– Csak az élet apró gondjai (anyagiak, honvágy, iskolai stressz…stb.), amik szerintem másokat sem kerülnek el és nem olyan dolgok, amelyeken nem lehetne felülemelkedni.
– Mit szeretsz csinálni a szabadidődben, van valami hobbid, sportolsz valamit?

– Sportolásra nem igazán van időm, de a szabadidőmben szívesen sétálok, megnézek egy jó filmet, viszont vizsgaidőszak után mindenképpen szeretném végre kipróbálni a teniszt.
– Kérlek meséld el, ha van legkedvesebb és legszörnyebb gyerekkori vagy eddigi élményed!

– A legkedvesebb élményem mindenképpen az, amikor kézhez kaptam a felvételi határozatot és rájöttem, hogy újra azon az úton haladok, amin kell.

A legszörnyűbb pedig egy 17 éves kori élményem, amikor is a legjobb barátom édesapjának a holttestét megtaláltuk a saját házában, aki ráadásul egy kötéllel vetett véget az életének.
– A sikeres felvételiteknek mindannyian szívből örültünk! A barátod édesapjának halála rettenetes trauma lehetett, jó lenne, ha soha senki nem tenne ilyet!

Te hogyan érzed, milyen a helyzete, mi nehezebb egy tehetséges embernek
attól, hogy éppen roma családba született? Milyen dolgokon változtatnál a
társadalomban, ha rajtad múlna?
– Véleményem szerint egy átlagos (nem-roma) embernek két dologra van szüksége a sikerhez: tehetségre és szorgalomra. Ha bármelyik is hiányzik, akkor csak középszerű marad. Egy romának négy dologra van szüksége ahhoz, hogy ugyanezt elérje: tehetség, szorgalom, pénz, lelkierő. Biztosan furcsa az a két dolog, amivel megtoldottam a sort, de megmagyarázom. Természetesen a pénz mindenki számára fontos és mindenkinek szüksége van valamennyire a tanuláshoz és a jó eredményekhez. Igen, vannak hazánkban nagyon szegény nem-romák is, akikre evidens, hogy a pénz kategória szintén vonatkozik, de a hazánkban mélyszegénységben élő emberek 90%-a azért mégis csak roma. A mélyszegénységben élők számára egy simán szegénynek titulált ember nem is tűnik igazán szegénynek, mint ahogy a Magyarországon élő középosztálynak sem tűnik szegénynek a nyugat-európai országokban szegénynek tituláltak csoportja. Egy romának és egy nem-romának a szegény kifejezés nem feltétlenül jelenti ugyanazt. Amíg nálunk romáknál a szegény szó azt jelenti, hogy nincs kenyér, nincs víz, nincs áram, addig a nem-romák többségénél inkább azt jelenti, hogy nem tudunk új ruhát venni, nem tudunk elmenni nyaralni, esetleg nem eszünk drága ételeket. A roma diákok nagy többsége sajnos a 7-8 órás iskolai napokat éhen üli végig, a szüleik nem tudják megvásárolni a tankönyveket, így folyamatos lemaradásban vannak, nem tudnak külön tanárokat fizetni azért, hogy ha nem ért valamit a gyerek, akkor majd az elmagyarázza és ráadásul a 8 osztályt végzett szülők sem tudnak igazán segíteni.

Sokan a romák szemére vetik, hogy miért nem tanulnak, remélem ezek után kicsit világosabbá válik, hogy egy általános iskolában, ilyen okok miatt lemaradt gyereknek kb. 0% esélye van arra, hogy 18 éves korára felzárkózzon egy olyan szintre, amivel 400 pont fölött teljesíthet a felvételiken. A romák nagy többsége számára csak a szakmunka marad, ami meg egyáltalán nincs megfizetve. Tehát a családalapításnál az ördögi kör kezdődik elölről.

A lelkierővel kapcsolatban pedig csak annyit, hhogy sajnos az országunk dugig van sűrítve sztereotípiákkal, főleg a cigányság tekintetében. Egy hozzám hasonló fiatalembernek, elég sok megaláztatással kell szembenézni teljesen hétköznapi tevékenységek alkalmával is, amin ha mindig megbotránkozna, akkor sajnos nem igazán tudna más dolgokra koncentrálni.

Barna László – Urbán Beatrice