Bogdán Katalin

Tanulni sokan szeretnének és kár lenne értük

Bogdán Katalin interjú

Bogdán Katalin a roma orvosképző és egészségügyi program előkészítőjéből a második évfolyamban nyert felvételt a Wesley János Lelkészképző Főiskola Szociális munka szakára. A mindennapokban gyakran tapasztalja meg az élet árnyoldalát, s nagyon reálisan szemléli a tényeket. – Nagyon elkeserítő ez a kilátástalan helyzet anyagilag a mindennapokban, néha még így is úgy érzem, hogy mégis rossz szakot választottam, mert még én sem tudom, hogy a későbbiek során ennek a szakmának miként fogom tudni hasznát venni és hogyan és hol!? Kevés a pénzhez jutási lehetőség, sok a kiadás itt ma Magyarországon, sok a gondja-baja mindenkinek, úton -útfélen ezt hallom, és sajnos így is van – mondja elgondolkozva.

– Vannak-e testvéreid, és őket is tanulásra inspirálod-e a példáddal?

– Igen vannak testvéreim. Van egy húgom, ő érettségizett, van egy fiatalabb bátyám, aki szakács szakmát tanult, és van még egy idősebb bátyám meg egy nővérem akiknek semmilyen végzettségük nincsen.

– A szüleid mit szólnak a terveidhez, mennyire támogatnak vagy riasztanak el a választott orvosi pálya hallatán?

– Szüleim közül Édesanyám él már csak, Édesapámat korán elveszítettük. Anyukám örül, hogy én vagyok az egyetlen a családból, aki a felsőoktatásban tanulok.

– Hogyan találtál rá erre a képzésre? Valaki felhívta a figyelmedet, vagy saját magad kerested a lehetőséget?

– A roma orvosképző programot Sopronban hallottam először, dr. Járóka Lívia tudatosította bennem, hogy van egy ilyen lehetséges dolog, illetve lehet tanulni. Én jelenleg a Wessely János Lelkészképző Főiskolán vagyok első éves hallgató szociális munkásként.

– Tehát akkor nem is orvosnak jelentkeztél, hanem a szociális munka területe érdekel?

– Én egyáltalán nem szeretnék orvosi pályán dolgozni, én mindig is a szociális hálózatban éreztem jól magam, hogy segítsek a nálam nehezebben élő romáknak, illetve nem- romáknak. Nagyon elkeserítő ez a kilátástalan helyzet anyagilag a mindennapokban, néha még így is úgy érzem, hogy mégis rossz szakot választottam, mert még én sem tudom, hogy a későbbiek során ennek a szakmának miként fogom tudni hasznát venni és hogyan és hol!? Kevés a pénzhez jutási lehetőség, sok a kiadás itt ma Magyarországon, sok a gondja-baja mindenkinek, úton-útfélen ezt hallom, és sajnos így is van.

– Milyennek találod ezt a programot, mi a véleményed róla?

– Nagyon nagy hiányt pótol! Mert minden nehézség ellenére orvosok és egyéb segítők viszont kellenek, nagyon nagy hiány van belőlük, rengeteg faluban voltam az elmúlt időben szakmai gyakorlatként kérdőívezni, és a szegény roma gyerekeket nem vizsgálják meg, mert nincs orvos, nincs védőnő, senki, és nagyon sok az egészségügyi probléma, ami elég komoly problémákhoz vezethet.

– Van valami olyan orvoslással kapcsolatos élményed, vagy közeledben élő segítő személyiség, akinek az embersége, empátiája hatott rád és a segítő hivatások felé terelt?

– Gyerekkoromban emlékszem, hogy minket a nagynénikém segített, ha valamilyen problémánk volt egészségi szempontból. Sajnos a régi dolgok ma elavultnak számítanak, pedig jók voltak. Nekünk gyógyszert keveset adtak, akár csak egy lázcsillapítót vagy görcsoldót se nagyon, inkább gyógynövényeket használt a néném, emlékszem.

– Hogyan érzed, milyen a helyzete, mi nehezebb egy tehetséges embernek attól, hogy éppen roma családba született?

– Elkeserítő, hogy a roma értelmiség létrejöttének lehetőségét el akarják több helyen is taposni, pedig rengeteg okos értelmes emberke van köztünk. Igaz, hogy nagyon nehezen lehet rájuk találni. És sajnos nehéz nagyon anyagilag is kikupálni egy embert, mert ha falun van, akkor onnan nehéz a bejárás, nélkülözés van és mélyszegénység. Pedig tanulni sokan szeretnének és kár lenne értük, már csak azért is mert sok romára szükség lenne orvosként is, meg védőnőként is, hiszen a roma a romáért van oda.

– Mik az álmaid, mit szeretnél elérni?

– Az én álmaim nagyon szerények: csak egy kis lakást, tisztességes munkahelyet és egy gyereket szeretnék. És őt tisztességesen szeretném felnevelni, taníttatni és a társadalomban úgy elindítani, hogy ami nekem kimaradt az életemből, azt neki szeretném, hogy meglegyen. Mindezt tisztességesen, becsületes úton, ahogyan azt én jómagam is teszem naponta. Eközben munkámmal segíteni akarok a rászorulókon mindenféle módon, ahogyan csak tudok.

Bogdán Katalin – Urbán Beatrice