Rostás Gusztáv

Segíteni szeretnék az embereken!

Rostás Gusztáv interjú

A cigány orvosképző és egészségügyi program második évfolyamának hallgatója Rostás Gusztáv, aki különösen nehéz, otthonról is kevéssé támogatott körülményei ellenére vállalta a tanulás örömeit és terheit. – Nekem is nagyon sokat segítenek itt és én is segíteni akarok majd másoknak! Romáknak és nem-romáknak: mindenkinek. Számomra az, hogy magyar vagy roma valaki, nem számít, mert mindenki egyforma: ember, aki segítségre szorul – mondja határozottan.

– Vannak-e testvéreid, és őket is tanulásra inspirálod-e a példáddal?

– Van két húgom, de sajnos ők nem tanulnak már. Inspirálom őket, vagyis próbálom őket tanulásra biztatni, de nálunk cigányoknál más a helyzet. Nálunk a lányok többsége korán családot alapít, azután már annyi esélye sem marad a továbbtanulásra, amilyen kevés reménye addig arra volt.

– A szüleid mit szólnak a terveidhez, mennyire támogatnak vagy riasztanak el a választott orvosi pálya hallatán?

– Én is csak nagy nehezen tudtam elindulni ezen az úton. Otthon veszekednem kellett sajnos, hogy mehessek tanulni. Így csak apukámmal tartom a kapcsolatot, anyukámmal nem. Ő sajnos nem tud támogatni. Apum, hát ő se nagyon tud támogatást adni, legfeljebb szeretettel biztat és nem akadályoz, de néha egy kedves szó, vagy egy igazi szívből jövő biztatás az mindennél jobb.

– Hogyan találtál rá erre a képzésre? Valaki felhívta a figyelmedet, vagy saját magad kerested a lehetőséget?

– Erre a programra saját magam találtam rá, véletlenül szinte. Botorkáltam az interneten, és elsőnek mikor elolvastam a felhívást, akkor nagyon örültem neki, hogy van ilyen lehetőség, mert ez egy nagy lehetőség nekünk roma fiataloknak! Sajnos, ahonnan jövök ott olyanok a körülmények, hogy saját erőmből nem sikerült volna a felvételim. Otthon nagyon mély szegénység van. Apumnál, ahol éltem, ott az alapvető szükségletek nincsenek meg.

– Milyennek találod ezt a programot, hogyan érzed magad ebben a képzésben?

– Akinek itt nagyon sokat köszönhetünk és aki támogat minket, az Rosivall László professzor úr. Ő egy nagyon kedves ember és minden lehető támogatást megkapunk tőle, ami a tanuláshoz kell. nekünk csak a szorgalmunkat és az akaratunkat kell bevetni.

Itt az egyetemen nagyon sokat köszönhetek még Oláh Imre professzor úrnak, aki nekem anatómiából sokat segít, meg hát kémiából Kukor Zoltán tanár úrnak köszönöm a sok segítséget. Nagyon szeretném ha sikerülnének a vizsgáim, hát az nagyon jó lenne! Képzeld el, az anatómiám sikerült, hármast kaptam összességében, de a bonctermim jegye négyötöd lett! Ami óriási dolog, hiszen ez az egyik legnehezebb tárgy.

– Hogyan képzeled el a pályád azután, hogy elvégezted az orvosegyetemet? Mik a terveid?

– Terveim közé tartozik, hogy ha elvégzem az egyetemet, akkor olyan kistelepüléseken szeretnék dolgozni, ahol az orvosi ellátás meglehetősen rossz, vagy egyáltalán nincs is még eddig megoldva. Segíteni szeretnék az embereken! Nekem is nagyon sokat segítenek és én is segíteni akarok másoknak! Romáknak és nem-romáknak: mindenkinek. Számomra az, hogy magyar vagy roma valaki, nem számít, mert mindenki egyforma: ember, aki segítségre szorul:)

– Mit tapasztalsz a hétköznapjaidban, hogyan viszonyulnak az ismerősök, barátok és rokonok, ha elmondod, hogy orvos leszel? Miket mondanak?

– Hát otthon az, hogy tanulok, ahogy mondtam már, nem nagyon jó fényt vet rám, de már most nagyjából lassanként megbékülnek vele. Kiestem a férjjelöltek közül, elbúcsúzhattam a potenciális feleség jelöltektől is, hiszen itt tanulok a fővárosban és nem számíthatnak rám mostanában otthon a családalapításban sem, de nem baj. Nekem most más, fontosabb céljaim vannak.

Szóval a családalapítás, meg a hagyomány az kicsit nálam háttérbe szorult mostanában. Ha nem sikerülne megszereznem a diplomát ne adj isten, akkor szerintem haza se mehetnék többé, mert az akkora szégyen lenne. De sikerülni fog, sikerülnie kell!

Rostás Gusztáv – Urbán Beatrice